Jelenleg csak a tervezett lovasbemutatókat láthatják. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Javasoljuk, hogy előzetesen jelentkezzenek be a +36 76 356 010-es telefonszámon vagy a tanyacsarda@tanyacsarda.hu e-mail címen, amennyiben részt szeretnének venni a lovasbemutatónkon!
Érkezés az Új Tanyacsárda parkolójába. Az érkezőket csikósok fogadják, majd séta a csárda udvarára.
A vendégeket a diófa alatt illetve a nyári színben frissen sült pogácsával és pálinkával kínáljuk. Séta a cigány faluban. Ezután mindenki lovaskocsira száll, s kezdődik a pusztai kocsizás az alföldi táj homok buckái között /15 perc/.
Méneshajtás, majd séta a tribünhöz. Lovasbemutató.
• a lipicai mén felvezetése és bemutatása
• szereplők felvonulása, vendégek köszöntése
• pusztaötös bemutatója
• csikósok különböző ügyességi feladatai: lófektetés, ültetés, ostorpattogtatás, csikósverseny
• négyesfogat akadályhajtás
• szamáridomítás
• játékos vetélkedő a vendégek bevonásával: üvegleverés karikás ostorral, szamárfogat hajtása
• lovaglási lehetőség karámban
• istálló megtekintése
• séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz.
Bemutató végén séta az étteremhez.
A program ismertetését megkönnyíti, hogy a csoport idegenvezetője vagy a ménesigazgatónk mikrofon segítségével számol be a bemutató részleteiről.
A lovasbemutató helyszíne homokos, melynek egyik oldalán 600 fő egyidejű befogadására alkalmas modern kialakítású, nádfedeles tribün van.
A csárda területén a vendégek megismerkedhetnek az őshonos magyar állatokkal is: láthatnak itt szürkemarhát, rackajuhot, szamarat, a baromfiudvarban pulykát, kacsát, gyöngytyúkot, a madaras házban pedig egyéb madárfajok is megtalálhatók.
Külön megrendelésre, bármilyen időpontban szívesen állunk az Önök rendelkezésére.
A buszokat fáklyás csikósok állítják meg. Az érkezőket frissen sült tepertős pogácsával és pálinkával kínáljuk. A vendégek lovas kocsikra szállnak és a holdfényes éjszakában a tribünhöz hajtanak.
Kigyúlnak a fények, megszólal a zene és kezdődik a lovasbemutató.
• a lipicai mén felvezetése és bemutatása
• szereplők felvonulása, vendégek köszöntése
• pusztaötös bemutatója
• csikósok különböző ügyességi feladatai: lófektetés, ültetés, ostorpattogtatás, szamáridomítás
Kialszanak a fények, lobognak a tábortüzek. Lovasszekéren megérkeznek a boszorkányok. Seprűs boszorkánytánc, majd cigány tánc.
Játékos vetélkedő a vendégek bevonásával, üvegleverés karikás ostorral, majd ezt követi az istálló megtekintése, séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz.
A program ajánlott kezdési időpontja 2130. A bemutatóhoz kapcsolódhat egy vacsora cigányzenével az Öreg vagy az Új Tanyacsárdában, melynek ajánlott kezdési időpontja 2000.
Lipicai és magyar félvér tenyészetünk van. Évente átlagosan 15 csikó születik. Nagyobb részük lipicai fajta. A tenyésztés feladata, hogy utánpótlást képezzünk a lovasbemutatókhoz és hogy fogat és hátaslovakat állítsunk elő értékesítésre.
Tenyészetünkből kikerült lipicai és félvér fogatlovak a magyar és külföldi kettes- és négyesfogatokat erősítik. Továbbá hobby céloknak is megfelelnek. Magyar félvér lovaink alkalmasak hobby hátasnak és fogat lónak. Évente átlagosan 10-15 lovat értékesítünk. A csikók felnevelése ménestartásban történik. Napi 4-5 kilométert mozgatjuk a csikókat, mély homok terepviszonyok között.
Vevőkörünkből pozitív visszajelzéseket kapunk a lovaink jó szervezeti szilárdsága miatt. Telepünkön folyamatosan vannak fogat- és hátaslovak előkészítve értékesítésre.
Ha az alábbi gombra kattint, megtekintheti a lovasbemutatók időpontjait.
Jelenleg csak a tervezett lovasbemutatókat láthatják. A programváltozás jogát fenntartjuk.
Javasoljuk, hogy előzetesen jelentkezzenek be a +36 76 356 010-es telefonszámon vagy a tanyacsarda@tanyacsarda.hu e-mail címen, amennyiben részt szeretnének venni a lovasbemutatónkon!
Jelenleg a Tanyacsárda lovas telepén 110 ló és csikó található. Fajtájuk szerint lipicai és magyar félvér lovak, de nagyobb részük a lipicai fajtához tartozik. Évente átlagosan 15 csikó születik.
Lipicai ló eredete:
Több, mint 430 éves fajta. Az Osztrák-Magyar Monarchia alatt tenyésztették ki II. Károly főherceg utasítására, a mai szlovéniai Lipicán. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat kitenyészteni.
8 törzse van: Pluto, Conversano, Favory, Maestoso, Neapolitano, Siglavy Capriola, Incitato, Tulipan.
Jellemzése:
Színe leginkább szürke, de előfordul fekete és pej színben is. Más színben nem fordulhat elő! A lipicai ló a több, mint négy évszázad alatt meglehetősen egyöntetű külleművé formálódott. Küllemi jegyei kiválóan felismerhetőek (erőteljes, akciós járás). A Tanyacsárdában 15 törzskanca és a szaporulatai találhatóak (kb. 60-70 db). Jelenleg Tulipan törzsből származó fedezőmén van a telepen. A fedezőméneket 2-5 évente cseréljük vagy párhuzamosan több törzsmén volt jelen a telepen.
Az értékesítés: választott kortól kifejlett betanított korig lehetséges.
Ez a weboldal sütiket használ. Ennek részleteiről bővebben olvashat ide kattintva >>> Bővebb információ
A sütik (cookie) lényegében veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépére annak érdekében, hogy javítsa a felhasználói élményt az Ön számára. Segítségével információkat kapunk arról, hogyan használják látogatóink weboldalunkat, milyen hirdetések érdekelhetik őket. A sütiket böngészőjének beállításában tilthatja le.