Utazási irodáknak

Magyar hagyományok a terítéken

Egy nap a puszta világában.

Az utazási irodák egyik legkedveltebb programja a méltán híres lovasbemutató az Új Tanyacsárdában. A látványos műsor egy erre a célra kialakított bemutatópályán zajlik, amelyet a vendégek kényelmes, nádfedeles tribünről követhetnek figyelemmel. A program már az első perctől kezdve különleges hangulatot teremt. Az érkező vendégeket csikósok fogadják, majd a csárda hangulatos udvarára kísérik őket. A diófák árnyékában frissen sült pogácsával és pálinkával kínáljuk vendégeinket.

Igény szerint a program lovaskocsikázással kezdődhet a puszta homokbuckái között, majd ezt követi a méneshajtás és lovasbemutató. A műsor során a nézők megcsodálhatják a híres pusztaötöst, a csikósok különleges ügyességi mutatványait – többek között a lófektetést, lóültetést, ostorpattogtatást és csikósversenyt –, valamint a négyesfogat-akadályhajtást és a szamáridomítást.

Programjaink jellemzően március közepétől november közepéig zajlanak, azonban a Tanyacsárda egész évben nyitva tart. A téli időszakban is fogadunk csoportokat, és havas idő esetén különleges hangulatú téli lovasbemutatókkal és lovasszános programokkal várjuk vendégeinket.

A csárda területén a vendégek közelebbről is megismerhetik az őshonos magyar állatfajtákat. Találkozhatnak magyar szürkemarhával, bivallyal, rackajuhokkal és szamarakkal, míg a baromfiudvarban pulykák, kacsák és gyöngytyúkok láthatók. A madárház további különleges szárnyasoknak ad otthont.

További program lehetőségek

 

A lovasprogramok igény szerint pusztaolimpiával, főzőtanfolyammal vagy főzőversennyel is kiegészíthetők. A pusztaolimpia több nyelven is lebonyolítható, a játékokat pedig az évszakhoz, az időjáráshoz és a csoport összetételéhez igazítjuk. Rossz idő esetén számos beltéri programlehetőség is rendelkezésre áll.

A főzőtanfolyamok az évek során jelentősen kibővültek. Míg korábban elsősorban a bográcsgulyás elkészítésére épültek, ma már akár 200–300 fős csoportok számára is szervezünk többcsapatos főzőprogramokat, amelyek során akár 10–15 különböző fogás készülhet el egy komplett menü részeként.

Vendégeink különleges módon is érkezhetnek: nosztalgiagőzössel, retrobuszokkal vagy akár Trabanttal, amely tovább fokozza az élmény autentikus hangulatát.

Gazdag rendezvénykínálatunk részeként a látogatók a magyar hagyományokat felelevenítő programokon is részt vehetnek. A folklórbemutatók, a látványos folkshow-programok és az élő cigányzenei előadások maradandó élményt nyújtanak minden korosztály számára.

A gasztronómiai programok során a vendégek részesei lehetnek egy hamisítatlan magyar gulyáspartinak vagy egy hangulatos szabadtéri grillpartinak. Bekapcsolódhatnak az ökör, malac vagy csirke nyárson sütésének előkészületeibe, illetve játékos főzőtanfolyamainkon a séf vezetésével saját maguk is elkészíthetik az egyes fogásokat.

A hagyományőrző és lovasprogramok mellett mezőgazdasági szakmai programokat is kínálunk a mezőgazdaságban jártas szakemberek, szakmai szervezetek és a magyar mezőgazdaság iránt érdeklődő külföldi csoportok számára. A programok során a résztvevők betekintést nyerhetnek a térség mezőgazdasági hagyományaiba és aktuális gyakorlataiba, valamint idegen nyelven is lebonyolíthatók.

Tapasztalt csapatunk kiemelt figyelmet fordít a részletekre és a csoportok egyedi igényeire, így minden rendezvény személyre szabott és emlékezetes élményt nyújt.

Lovasbemutató

Naponta általában két alkalommal tartunk lovasbemutatót: 09:30 és 15:00 órás érkezéssel. Külön megrendelés esetén programjainkat egyedi időpontokban is megszervezzük.

Érkezés az Új Tanyacsárdába, ahol a vendégeket csikósok fogadják. Séta a csárda hangulatos udvarára, majd hagyományos magyar fogadtatás frissen sült pogácsával és pálinkával a diófák árnyékában.

Ezt követően lovaskocsikázás a puszta homokbuckái között, majd a vendégek a zöld füves területen megtekinthetik a látványos méneshajtást, ezt követően pedig a nádfedeles tribünhöz sétálnak, ahol kezdetét veszi a lovasbemutató.

 

 

A program során látható:

  • a lipicai mén felvezetése és bemutatása
  • a szereplők felvonulása, a vendégek köszöntése
  • a híres pusztaötös bemutatója
  • a csikósok ügyességi mutatványai: lófektetés, lóültetés, ostorpattogtatás és csikósverseny
  • négyesfogat-akadályhajtás
  • szamáridomítás
  • játékos vetélkedő a vendégek bevonásával
  • az istállók megtekintése
  • séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz

A program ismertetéséről a csoport idegenvezetője vagy a ménesigazgató gondoskodik mikrofonos tájékoztatással.
A bemutató végén séta az étteremhez. Lentebb görgetve megtalálja menüajánlatainkat.

    Lovasbemutató Tízóraival/Uzsonnával

    Kínálás pogácsával, pálinkával
    Kocsikázás a pusztában
    Méneshajtás és lovasbemutató – istállók megtekintése
    Tízórai/ Uzsonna
    – hideg magyaros paraszttál (házi kolbász, sonka, szalámi, füstölt tarja, sajt, zöldségek, vaj és tepertőkrém)
    – 2 dl fehér/vörös bor (Ezerjó-Olaszrizling, Cabernet Sauvignon), jeges víz

    Éjszakai lovasbemutató boszorkánytánccal és tábortűzzel

     

    A buszokat fáklyás csikósok állítják meg. Az érkezőket frissen sült tepertős pogácsával és pálinkával kínáljuk. A vendégek lovaskocsikra szállnak, és a holdfényes éjszakában a tribünhöz hajtanak.

    Kigyúlnak a fények, megszólal a zene, és kezdődik a lovasbemutató.

    • a lipicai mén felvezetése és bemutatása
    • szereplők felvonulása, vendégek köszöntése
    • pusztaötös bemutatója
    • csikósok különböző ügyességi feladatai: lófektetés, ültetés, ostorpattogtatás, szamáridomítás

    Kialszanak a fények, lobognak a tábortüzek. Lovasszekéren megérkeznek a boszorkányok. Seprűs boszorkánytánc, majd cigány tánc.

    Játékos vetélkedő a vendégek bevonásával, üvegleverés karikás ostorral, majd ezt követi az istálló megtekintése, séta a rackanyájhoz és a magyar szürkemarhákhoz.

    A program ajánlott kezdési időpontja 21:30. A bemutatóhoz kapcsolódhat egy vacsora cigányzenével az Öreg vagy az Új Tanyacsárdában, melynek ajánlott kezdési időpontja 20:00.
    Pusztaolimpia

     

    Játékos vetélkedő

    Csapatokat alakítunk ki, majd névválasztás és csatakiáltás. A versenyszámok győzteseit a helyszínen jutalmazzuk. Jutalmak lehetnek: kis üveges barackpálinka, üveges bor, paprikafüzér, stb.

    ALAPJÁTÉKOK

    1. Üvegleverés ostorral
    2. Patkódobálás
    3. Talicskatolás
    4. Zsákban futás
    5. Játék lopóval
    6. Pusztasí
    7. Tűkeresés a szénakazalban

    A puszta olimpia a következő Extra játékokkal egészíthető ki:

    • Libaterelés „Állati játékok”
     • Tojássejberolás
    • Szamár póló „Állati játékok”

    Tanyasi csapatépítő programjavaslataink:

    Mezőgazdasághoz és állattenyésztéshez kapcsolódó munka végzése, mely a vendégek számára ismeretlen, az ott élő emberek számára hétköznapi munka.

    1. Lószerszám tisztítása és festése.
    2. Lóbox kitakarítása, beszalmázása.
    3. Föld fordítása, elgereblyézése és bab bevetése.
    4. Lovas kocsi mosása
    5. Lószerelés
    6. Simogatás, etetés az állatfarmon

    FOTO Kresz[/caption]

    Játékos főzőtanfolyam vagy főzőverseny

     

    Ez az a program, ahol a vendégek kemencében és nyárson sütnek, bográcsban főznek. Mindezt egy hamisítatlan eredeti parasztkörnyezetben teszik.
    Vendégeink kötényeket és késeket kapnak. Mindenki segít a főzésben. Részben nyers és ahol ezt igényli, előre főzött anyagokkal dolgoznak a résztvevők.

    Mesterszakácsunk segítségével bográcsgulyást főzünk szabad tűznél, hozzá finom házias kenyeret sütünk. A vendégek a nyersanyagokat hámozzák, aprítják, csipetkét készítenek. A fűszerezésben a főszakács is segít. Igény esetén cserépedényben töltött káposztát készítünk vagy csirkét sütünk nyárson. Emellett számos más étel közül is választhatnak, hogy mit szeretnének elkészíteni. Desszertnek az asztalra a Tanyacsárda specialitása, a tejes pite kerül.

    A munka után következik az ízletes ebéd vagy vacsora, melyben szerepel a vendégek közreműködésével készült ételsor is. Cigányzene mellett, jó hangulatban fogyasztják el saját főztjüket a „profi szakácsok”.

    5-10 főtől akár 300 főig szervezünk főzőversenyt. 10-15 étel egyidejű elkészítése is lehetséges.

    A program lovasbemutatóval kombinálva is megrendelhető.

    Folklór és cigányzenekar

     

    Kicsi folklór: 4 fő táncos, cigányzenekarral vagy gépi cigányzenekarral
    Közepes folklór: 6 fő táncos, cigányzenekarral vagy gépi cigányzenekarral
    Nagy folklór: 8 fő táncos, cigányzenekarral vagy gépi cigányzenekarral

    Magyar táncképek – folklórműsor
    A vendégek ízelítőt kaphatnak a Kárpát-medence jellegzetes vidékeinek eszközös-, virtuóz férfi és páros táncaiból. Hazánkra jellemző magyar verbunk legényes, illetve üveges és botos táncokat és játékokat, ill. cigány táncokat láthatnak. Játék a vendégekkel. Műsorunk végén a vendégek is bekapcsolódhatnak egy közös örömtáncba, táncmulatságba.

    Parasztlakodalom – vidámság, tréfás játékok, pergő mulatság
    A vendégsereg együtt mulat az örömszülőkkel és az ifjú párral a lakodalmas fergetegben. Cigányzene és táncosok szórakoztatják a vendégeket. Tréfás vőfély vezényli a lakodalmas menü felszolgálását belevonva a vidám jelenetekbe a résztvevőket is.

    Folkshow

    Látványos táncszínházi produkció a magyar néptánc autentikus elemeivel, 3 pár táncossal (max. 20 perc a műsor és a tánctanítás együtt).  A folkshow program aláfestő zenéje egy nagyon hangulatos gépi zene. A néptánckincs különböző rétegei úgy, mint eszközös ugrós, forgatós, legényes, friss csárdás, nemzetiségi (román, cigány) táncok jelennek meg a műsorban a mai kor szellemében előadva.

     

    Grillparty, nyársonsütés

     

    Grillparty

    Látvány: Szakácsaink a vendégek előtt bográcsban készre főzik a gulyást, grill-kocsi faparazsán folyamatosan készítik a roston sült húsokat. (Rossz idő esetén elektromos grill lapon készítjük a húsokat.)

    A vendégek maguk választhatnak a roston sültekből és a salátabárból.

    Ez a program kitűnő kiegészítője vállalati rendezvényeknek, termékbemutatóknak, társas összejöveteleknek.

     

    Ökörsütés

    Gazdag és ízletes menü „Kerti parti” jellegű estékre, tábortűzzel, romantikus, látványos egyedülálló élmény!
    Szakácsaink a vendégek előtt nyárson forgatják az ökröt. A vendégek besegíthetnek a nyárs forgatásába és az ökör ünnepélyes felszelésébe.

    Menüajánlatunk:
    – mizsei raguleves
    – tűzdelt ökörsült párolt káposztával, magyaros tört burgonyával
    – lángoló tejes pite

    Nagyobb létszámú csoportok részére ajánlott program.

    Malac- és báránysütés nyárson

    Retro transzfer

     

    Nosztalgia gőzös

    A Nosztalgia gőzös a budapesti Nyugati pályaudvar Ferenc József várójától vagy rövidebb útvonalat választva az üllői állomásról indul. A vonat személyzete is eredeti kosztümben teszi hitelessé a múltba történő utazást. A vagonok berendezése, hangulata a század eleji emlékeket idézi. A vendégeket útközben hideg falatokkal kínálják, és közben tangóharmonikás szórakoztatja őket. A lajosmizsei érkezéskor csikósok állítják meg a vonatot, majd egy-két hölgy-utast „elrabolva” fűszerezik izgalommal a hangulatot. A többieket lovas kocsik szállítják a lovasbemutató színhelyére. A bemutató után a vendégek a Tanyacsárdában fogyasztják el az ebédjüket vagy vacsorájukat. Kapcsolható még a programhoz egy eredeti autentikus parasztlakodalom is, kiegészítve a tradicionális élménysort a magyar pusztában.

    Retró transzfer

    A vendégek szállítását vállaljuk az ország bármely pontjáról.

    Igény esetén népviseletbe öltözött személyzet kíséri a vendégeket.Természetesen a barackpálinka és a frissen sült pogácsa sem hiányozhat a buszról.

    Trabant transzfer

    Budapestről trabantokkal érkeznek a vendégek az Új Tanyacsárdába. A vendégek vezetnek, de igény esetén lehet kérni sofőrt is. Szervizautó is feltétlen szükséges a túrához. Max. 3 fő fér el egy autóban a kényelem miatt.

    Szüreti mulatság

     

    Az érkező vendégeket pogácsával, pálinkával fogadjuk. Szüreti életkép megjelenítése, szüreti koszorú, szüreti kapu, stb. Az életkép megjelenítésében népviseletbe öltözött lányok és fiúk segítenek.

    A szüreti mustkészítés műveleteinek (szőlődarálás, és préselés) bemutatása, a munkálatokba a vendégeket is bevonjuk. Az elkészített mustból mindenki maga meríthet. A bográcsokban finom szüreti ételspecialitások készülnek.

    A vendégek szórakoztatására lovasbemutatót tartunk, valamint pusztai kocsizásra invitáljuk őket. A jó hangulatról cigányzenekar gondoskodik.

    Mezőgazdasági programok

    Többféle mezőgazdasági programot is kínálunk a mezőgazdaságban jártas szakembereknek vagy a magyar mezőgazdaság iránt érdeklődő külföldi csoportoknak. Idegenvezető segítségével idegen nyelven is lebonyolíthatóak a programok.

    Az alábbi lehetőségek közül lehet választani:

    • Gabona (rozs) termőterület bemutatása Lajosmizse környékén
      • Fóliasátras és szabadföldi gabonaterület (búza, árpa, rozs, köles, lucerna) bemutatása Tiszakécskén
      • Eperföld megtekintése Lajosmizsén
      • Alma, szilva, sárgabarack, meggy vagy más termőterület bemutatása Lajosmizse környékén
      • Ökogazdaság látogatása
      • Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúra megtekintése pálinkakóstolóval
      • A Tanyacsárda lipicai lovas telepének megtekintése helyben – Új Tanyacsárda
      • Paprika- és levendula-ültetvény
      • Marhatelep bemutatása Lajosmizse környékén

    A programot igény szerint össze lehet kötni egy kellemes ebéddel/vacsorával az Öreg vagy az Új Tanyacsárdában, esetleg egy lovasbemutatóval is.